Nyakplasztika

Az öregedési folyamatok velejárója, hogy a bőr veszít rugalmasságából, bár ennek mértéke egyénenként nagyon eltérő lehet, mint ahogy egyes emberekre inkább a ráncok kialakulása, másokra elsősorban a bőr megereszkedése vagy épp e két jelenség együttese jellemző. Amikor a non-invazív módszerek – kozmetikai kezelések, lézeres eljárások – már nem segítenek kellő mértékben, a nyak bőrének „fiatalítása”, feszesítése plasztikai beavatkozással érhető el. Bizonyos esetekben elegendő a helyi zsírleszívás, máskor azonban a bőrfelesleg eltávolítása is szükségessé válhat, hogy optimális hatást érjünk el.

Mikor indokolt a nyakplasztika?

Ahogy az arc, úgy a nyak bőrének feszessége is csökken az életkor előrehaladtával vagy épp nagyobb hízás és fogyás esetén toka is kialakulhat, ami nem más, mint az áll alatt jól látható, felszaporodott zsírszövet. Amikor ezek a változások esztétikailag zavaróak lesznek, válik indokolttá a nyak- és/vagy tokaplasztika. Míg a nyakplasztika a felesleges zsírszövet és bőr eltávolításával visszaadja a korábbi formát, addig a tokaplasztika esetében gyakran elegendő csak zsírleszívást végezni a nyak kontúrjának visszaállításához. 45 év felett azonban a bőr rugalmassága fokozatosan csökken és ezért már bőrfelesleg is jelen van, ezen esetben bőrkimetszéssel járó nyakplasztika válik szükségessé. A nyak- és/vagy tokaplasztika után megjelenése sokkal fiatalosabb, nyaka feszesebb lesz és a zavaró tokától is elbúcsúzhat.

Mi történik az első konzultáción?

Plasztikai sebészünk személyes konzultáció során vizsgálja meg önt, és referenciái alapján megmutatja, milyen lesz a várható legjobb eredmény, ha a műtét mellett dönt. Javaslatot fog tenni a szükséges korrekcióra és beavatkozásra vonatkozóan, illetve a plasztikai műtét teljes menetéről is tájékoztatja. 

Felkészülés a műtétre

Mint minden műtéti beavatkozás esetében, így a nyak- és/vagy tokaplasztika előtt is szükség van arra, hogy ön egy teljes körű kivizsgáláson vegyen részt, mely magában foglalja a laborvizsgálatokat is, illetve szükség esetén az egyéb vizsgálatokat (pl. EKG és röntgen) is. Magánkórházunkban minden szükséges vizsgálatot elvégzünk egy időben, hogy időt takarítsunk meg az ön számára és kényelmesebbé tegyük az előkészületeket a nyak- és/vagy tokaplasztikára. Ekkor néhány életviteli tanácsot kap, amelyek segítségével felkészülhet a nyak- és/vagy tokaplasztikai műtétre és felgyorsíthatja gyógyulását az azt követő időszakban. Ilyen például a dohányzásról való leszokás – legalább időszakosan -, mivel a nikotin lassítja a gyógyulási folyamatokat, a megfelelő mennyiségű folyadék és vitaminok, nyomelemek (C-vitamin, szelén, cink) fogyasztása, valamint az aszpirin, a ginkgo biloba és egyéb természetgyógyászati szerek használatának mellőzése, mert ezek a véralvadást befolyásolják. 

Mi történik a műtét alatt?

Amennyiben a zsírtöbblet mennyisége csekély, a bőr pedig még feszesebb és vissza tud húzódni, elegendő a nyaki zsírszívás, melyet kis bemetszéseken keresztül végez el plasztikai sebészünk, aki egy vékony cső bevezetése után, vákuum segítségével, kontrollált mozgással fellazítja és eltávolítja a felesleges zsírszöveteket. A vérzés csökkentése érdekében a toka zsírleszívás megkezdése előtt vérzéscsillapító és érzéstelenítő oldattal tölti fel az adott területet. Amennyiben a nyaki bőr kötőszövete annyira meggyengült, hogy szükségessé válik a bőrfelesleg eltávolítása is, nyakplasztikára van szükség. Ekkor a vágásokat a fül mögött és a hajas bőrön kell megejteni és plasztikai sebészünk a bőrt oldalra húzva metszi ki a felesleget. Akkor, ha a nyak középső részén ereszkedik meg a bőr, tokaplasztikát kell végezni. Ekkor a plasztikai sebész az áll alatti bemetszés során összevarrja a szétvált nyakizmokat és eltávolítja a felesleges bőrszövetet is. A páciens igényeitől és céljától függően akár kombináltan is elvégezhetőek ezen beavatkozások. Az altatásban végzett nyakplasztika általában 1-1,5 órát vesz igénybe. Plasztikai sebészünk mindvégig kizárólag felszívódó varratokat használ, így megkíméli önt egy későbbi varratszedéssel járó kellemetlenségtől.

Gyógyulás, regenerálódás

A nyakplasztika után önnek egy éjszakát kell eltöltenie Magánkórházunkban, ahol kellemes és igényes környezetben pihenhet. A műtéti területet egy héten át nem érheti víz. A műtét után a plasztikai sebész által szükséges ideig rugalmas szorítópántot kell viselnie, amit mi biztosítunk az ön számára. A nyakplasztika után érzékenység, duzzanat és véraláfutások előfordulhatnak, de ezek néhány nap alatt elmúlnak. Az első két hétben fontos kerülnie minden megerőltető fizikai tevékenységet, ezután pedig fokozatosan térhet vissza korábbi életritmusához, három hét után már a könnyű testmozgás is megengedett. A szolárium a napozás, és a szauna két hónapig ellenjavallt. Kontrollvizsgálatra plasztikai sebészünk az általa meghatározott időközönként hívja vissza. Ha műtétre is sor került, a látható hegek kb. 6 hónap alatt, a bőr alattiak nagyjából 2 év alatt gyógyulnak be. Ugyan a nyakplasztika műtét előtti vizsgálatok alkalmával igyekszünk minden kockázati tényezőt kiszűrni, ennek ellenére felléphetnek előre nem látható szövődmények. Ezekről és elkerülésük módjáról az első konzultáción tájékoztatja önt plasztikai sebésze. 
A beavatkozás eredménye már pár hét után látható, de a végleges forma hat hónap elteltével alakul ki.